Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dobra vernék a mozdonyparkot és a gépészetet

A magyar mozdonypark és gépészet privatizációjával több ezer munkahely kerülne veszélybe. Ezt Fónagy János fideszes országgyűlési képviselő mondta keddi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2009-06-30 16:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135895
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:32:08.571599, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ha Magyarországon osztrák és/vagy német mozdonyok teljesítenek szolgálatot, nyilvánvaló, hogy ezek karbantartása, javítása, szervizelése nem Magyarországon fog történni, hanem - szakmailag egyébként érthető módon - Németországban vagy Ausztriában. Ez azt jelenti, hogy ezek a magyar munkahelyek megszűnnek" - hangsúlyozta a Fidesz szakpolitikusa egy mai sajtóértesülésre hivatkozva.

A Magyar Nemzet keddi száma arról ír, hogy három önálló - pályavasút, személyszállító és vagyonhasznosító - cégbe rendeznék a vasutat. A lap birtokába került előterjesztés szerint az átszervezéstől önmagában nem remélhető számottevő megtakarítás, ezért az átalakítás valódi terhét a mintegy 77 milliárd forintot érő MÁV Trakció Zrt., valamint a MÁV Gépészet Zrt. 2010-ben megvalósítandó eladásából fedeznék.

Az Orbán-kormány közlekedési minisztere szerint "nem arról van szó, hogy néhány tucat mozdonyt eladnak, hanem arról, hogy eladják a maradék magyar vasút működésének legalapvetőbb feltételét, a vonóerőt, és megszűntetésre ítélnek több ezer még meglévő munkahelyet".

Elmondása szerint a mozdonypark és gépészet értékesítése két "nem vagy csak nagyon nehezen visszafordítható" folyamatot eredményez: a MÁV Trakció megvásárlója nemcsak mozdonyt, hanem piacot is vesz, mert a MÁV személyszállítása csak tőle tud majd rendelni, a karbantartási tevékenységet viszont külföldre viszi, amivel a hazai munkahelyeket veszélyezteti.

Amennyiben a terv valóra válik - mondta -, a magyar vasút maradéka is kikerül a nemzeti cselekvési körből. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag működésképtelenné válik a vasút, amelynek fontosságát egész Európa és a Gyurcsány-Bajnai-kormány is hangoztatja - tette hozzá Fónagy János.

Kapcsolódó elemek