Nagy a baj: Gusztos sem vállalja az elnökjelöltséget
Dátum: 2009-07-01 08:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135907
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:32:12.412919, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus döntését azzal indokolta, hogy az elmúlt héten kiderült: a megfogalmazott politikai, személyi, szervezeti feltételeinek teljesülésére "nyilvánvalóan nincs esély".
"Minden körülményt mérlegelve, komoly megfontolás után arra a döntésre jutottam továbbá, hogy a tisztújításon más tisztségért sem indulok, jelen helyzetben az újonnan megválasztott ügyvivői testületnek sem szeretnék tagja lenni" - írta blogjában az SZDSZ frakcióvezető-helyettese.
"Az SZDSZ hajója süllyed, de a hajót irányítók és a legénység nem azon dolgozik, hogy megtalálja a léket és megjavítsa a hajót, hanem összevesztek a két utolsó szardíniakonzerven." Mint írta: ebben ő nem vesz részt.