A Fidesz a "települési őrségekről"
Dátum: 2009-07-01 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135920
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:32:16.829291, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Gárda után itt a Vörös Gárda. Sajtóhírek szerint az MSZP is létrehozna privát rendőrségeket a településeken. A Fidesz a törvényesség és a rend pártja, következetesen elutasítja az alkotmányos rend és a közbiztonság védelmének privatizálását, azt, hogy egy erős állam, egy erős rendőrség helyett önkéntes alapon különféle egyesületek vagy cégek tetszelegjenek rendvédelmi szerepben.
Magyarországnak, a magyar embereknek nem erre van szükségük. A rendőrséget meg kell erősíteni, a büntető jogszabályokat szigorítani kell! A Fidesz - amint az emberektől felhatalmazást kap a kormányzásra - haladéktalanul több ezer fővel megemeli a rendőrség létszámát, minden településen biztosítja a hatékony rendőri jelenlétet, az erőszakos, visszaeső bűnözőkkel szemben pedig a jog teljes szigorával fog fellépni a Három Csapás törvény alapján.
Cser-Palkovics András,
a Fidesz helyettes szóvivője