Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szlovákia Európával szemben

Gál Kinga, a Magyar Néppárti Fideszes Delegáció kisebbségi és emberi jogi szakértője a tegnap elfogadott szlovákiai nyelvtörvényt idejétmúltnak, és kisebbségellenes hangulatot keltőnek nevezte.


Dátum: 2009-07-01 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135932
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:32:21.045842, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szlovák nyelvtörvény nyíltan szembemegy az Európa Tanács kisebbségvédő dokumentumaival, és ellenétes az Uniós alapelvekkel- hangsúlyozta Gál Kinga. Ez a törvény hátrányos helyzetbe hozza a kisebbségi nyelven beszélőket Szlovákiában, így különösen a szlovákiai magyar közösséget - tette hozzá a képviselőasszony.

A törvény diszkriminatív jellege miatt, mind az Uniós intézményeknek, mind az EBESZ Kisebbségi Főbiztosának konkrét lépéseket kell tennie, mivel azt a kisebbségek, így a szlovákiai magyarok sérelmére alkalmazzák. Gál Kinga erre már a törvény elfogadása előtt felhívta az Uniós intézmények, különösen az EBESZ Kisebbségi Főbiztosának figyelmét. Emellett a Fideszes képviselőasszony elmondta, hogy konkrét kérdéssel és megkereséssel fordul az illetékes Uniós biztoshoz, valamint az Európa Tanács és az EBESZ kisebbségvédelmi szerveihez, amit a magyar külügyminisztérium is megtehetne.

Végezetül a szlovák nyelvtörvényre reagálva Gál Kinga, európai parlamenti képviselő kiemelte, hogy ha a törvény jelenlegi formájában kerül alkalmazásra a kisebbségek, illetve a szlovákiai magyarok sérelmére, a luxemburgi székhelyű Európai Bíróság előtti fellépés is megfontolandó - írja közleményében a Magyar Néppárti Delegáció.

Kapcsolódó elemek