Titkos találkozón egyeztettek Gyurcsánnyal
Dátum: 2009-07-01 18:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135942
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:32:24.313060, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csak a nyilvánosságból tűnt el Gyurcsány Ferenc, az MSZP-ből nem. A volt pártelnök-miniszterelnök néhány nappal a szocialista párt rendkívüli kongresszusa előtt a tatai alapszervezet tagjaival egyeztetett.
A titkos találkozó tényét Tatai-Tóth András helyi országgyűlési képviselő megerősítette, de az elhangzottakról nem közölt semmit. A politikus - aki az MSZP szocialista platformjának egyik ügyvivője - annyit azért elárult, Gyurcsány Ferenc nem előadást tartott nekik, hanem beszélgettek vele.
A volt pártvezér egyébként a keddi találkozó előtt a baloldaliságról értekezett internetes naplójában. Az írás alapján a politikus szeretné megelőzni, hogy a generációs ellentét kettészakítsa az MSZP-t. Gyurcsány úgy fogalmaz, baloldaliság kérdése, hogy a párt az előtte álló úton mindenkit magával vigyen.