Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kiretusálták Gyurcsányt


Dátum: 2009-07-03 10:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135997
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:32:42.846570, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kiretusálták Gyurcsány Ferenc exminiszterelnök fotóit A szegedi nagyárvíz képeskönyve című, a polgármesteri hivatal gondozásában megjelent könyv javított és bővített kiadásából - írja a 168 Óra című hetilapban megjelent jegyzetében Mester Ákos főszerkesztő. A cikk címe: Ideje van az árulásnak. A szerző szerint az eljárás emlékeztet a klasszikus bolsevik módszerre, amikor "a kínossá vált elvtársakat" kiretusálták a történelmi fotókról.

Például a könyv 257. oldaláról eltűnt a 2006. évi árvíz idején készült fotó, amelyen mosolygós, sikeres, ifjú politikusként együtt volt látható Botka László szegedi polgármester Gyurcsány Ferenccel, helyébe az Európa Tanács díjáról készült fotó került.

Kapcsolódó elemek