Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pár(t) beszéd az informatikáról

Baja Ferenc (MSZP) és Nyitrai Zsolt (FIDESZ) az IT Business szervezésében folytatott szakmai vitát.


Dátum: 2009-07-03 13:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136007
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:32:46.316178, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vita négy témakört érintett: a központi rendszerek működése, a Nemzeti Digitális Közmű, a kormányzat felelőssége az ICT szektorral való együttműködésben valamint az információtechnológiai felkészülés a választásokkal kapcsolatban került szóba.

A Fidesz szakpolitikusa szerint az elmúlt hét esztendőt az informatikai kiszámíthatatlanság és pazarlás jellemezte, amelyért a Kormány a felelős.

A Fidesz Informatikai és Telekommunikációs Munkacsoportjának vezetője kiemelte, hogy az informatika és a telekommunikáció a magyar gazdaság motorja lehet, amennyiben az IT-szektor és a következő kormány egy kiszámítható infokommunikációs stratégiát készít el és visz végig.

Nyitrai Zsolt elmondta, hogy a Fidesz IT - programja ezen alapokon nyugszik, amelynek véglegesítésénél figyelembe veszik az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) iparpolitikai ajánlásait is.

Kapcsolódó elemek