A munkácsi vár kálváriája
A munkácsi vár továbbra is az ukrán állam tulajdonát képezi - szögezi a kárpátaljai megyei állami közigazgatási hivatal sajtószolgálatának pénteken kiadott közleménye, amely cáfolja a munkácsi vár törvénytelen eladásáról terjedő sajtóhíreket. Mint a közlemény megállapítja, a kárpátaljai megyei ügyészség megvizsgálta, hogy törvényesek voltak-e a különböző szintű államhatalmi szerveknek, köztük Ukrajna elnöke kárpátaljai megbízottjának, a kárpátaljai megyei és a munkácsi városi tanácsnak azok a döntései, amelyeket a munkácsi vár jogállásának megváltoztatásáról hoztak jó tíz évvel ezelőtt.
Dátum: 2003-04-18 15:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9515
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:13:47.076106, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A törvényességet felügyelő hatóság úgy találta: a munkácsi várnak az ukrán állam tulajdonából Munkács város kommunális tulajdonába való átadásáról rendelkező határozatok meghozatalánál az illetékes hatóságok figyelmen kívül hagyták a vonatkozó törvények több rendelkezését. Ebből adódóan a kárpátaljai megyei ügyészség arra a következtetésre jutott, hogy a munkácsi vár jogállását tekintve az ukrán állam tulajdonát képezte és képezi jelenleg is. Annál is inkább, mivel az állami objektumok nyilvántartásáról 1978-ban elfogadott törvény szerint a munkácsi vár mint XIV - XVIII. századbeli építészeti emlék, össznemzeti jelentőséggel bír. Ezt megerősíti az állami nyilvántartásról készülő új ukrán törvény tervezete is, amely leszögezi, hogy a munkácsi vár nemzeti jelentőségű építészeti emlék. A sajtószolgálat közleménye szerint bizonytalan annak a szerződésnek a sorsa, amit Munkács polgármesteri hivatala pályázat alapján kötött egy magáncéggel 2002-ben a vár középső udvarának bérbeadásáról.
MTI - fidesz.hu