Herényi szerint sok a belépő, tudna is mutatni egyet
Dátum: 2009-07-03 15:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136013
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:32:48.373420, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem tagadta az MDF volt frakcióvezetője, hogy a párt EP-képviselője - Bokros Lajos - az SZDSZ-es Szent-Iványi Istvánnal egyeztetett a múlt héten egy belvárosi kávéházban.
Herényi Károly ugyanakkor az MDF egyik munkacsoport-vezetőjével - Pusztai Erzsébettel - együtt tartott sajtótájékoztatóján azt állította: az MDF-be az utóbbi időben többen lépnek be, mint amennyien elhagyták a pártot a politikai irányváltás miatt. A volt frakcióvezető a kétkedő kérdésekre válaszolva azt mondta: tudna mutatni belépő embert, de konkrétumot nem említett.