Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb hatvan milliárd forintot vonnak el

A kormány a Valutaalap kérésének megfelelően ismét feláldozza az egészségügyet, s újabb hatvan milliárd forintot von el a területtől - mondta Pesti Imre, a Fidesz egészségügyi szakpolitikusa szombaton, az egészségügyi minisztérium budapesti épülete előtt rendezett civil demonstráción.


Dátum: 2009-07-04 11:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136028
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:32:53.350774, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pesti Imre a Hazárdjáték az egészségügyben című rendezvényen úgy fogalmazott, hogy az egészségügy haldoklása 2006-ban megkezdődött, és 2009-re be is fejeződik. Kiemelte: a Gyurcsány-Bajnai-kormány, illetve a Molnár Lajos-Horváth Ágnes-Székely Tamás trió semmiben sem különbözik egymástól. A magyar kormányzat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kérésének megfelelően most ismét feláldozza az egészségügyet. Jelen körülmények között úgy tűnik, hogy újabb hatvan milliárd forintos forráskivonásra kell számítani - tette hozzá.

Pesti Imre felhívta a figyelmet arra, hogy további lopakodó forráskivonás valósul meg az új adójogszabályokon keresztül, amelyek szerint meghatározzák, hogy az egészségügyi magánvállalkozásoknak, így többek között a háziorvosoknak mennyi az elvárt jövedelme és azután mennyi adót kell fizetniük. Ez akár újabb, több tízmilliárdos kivonást is eredményezhet - jegyezte meg. Ilyen finanszírozás mellett nem képzelhető el egészséges jövő - fogalmazott. "Akármikor kérdezzük a kormányzatot, mindig szembesülni kell, hogy a válasz aljas hazugság. Csalnak, hazudnak, elfedik az igazságot, senki nem meri vállalni, hogy kimondja, mi történt valójában" - mondta az ellenzéki politikus.

Szólt arról is, hogy ha polgári kormány alakul, látni kívánják azokat a szerződéseket, amelyeket magáncégekkel kötöttek. Pesti Imre szerint ma a kormány nem kezeli értékén az életet, a családot, az egészséget, egyetlen értékmérő a pénz, és az IMF-nek, illetve a hitelezőknek való maximális megfelelés.

Nagy Kálmán, a Kereszténydemokrata Néppárt egészségügyi szakpolitikusa azt mondta, hogy a 2006-os választások legnagyobb kárvallottja az egészségügy, egyetlen ágazat sem szenvedett el ekkora veszteséget. Hozzátette: a kialakult helyzetért, azért, hogy az ellátórendszer az összeomlás szélén van, az egészségügyi tárca vezetője és a minisztérium a felelős. Vissza a pénzt az egészségügy finanszírozásába! - szólított fel a a politikus, aki azt is követelte, hogy a szaktárca biztosítsa a normális betegellátást, adjon lehetőséget a súlyos betegek kezelésére.

Mindkét szakpolitikus leszögezte: amint új, polgári kormány alakul, akkor megkeresik a felelősöket és számon kérik őket a kialakult helyzetért.

Tóth László borsodi kórházigazgató arról beszélt, hogy intézménye soha nem volt veszteséges, s a tavalyi évet is nyereséggel zárták. Az idei év júliusától viszont egy biztos, az intézmény deficites lesz - mondta. Az infláció és a nagymértékű elvonások miatt várhatóan havi 200 milliós veszteséget produkálnak majd.

Szentes Tamás, a Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat vezetője azt mondta, hogy az intézményi finanszírozás teljesen kiszámíthatatlanná vált, s beruházások maradhatnak el a jövőben.

Kapcsolódó elemek