Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A közelgő választásokra kell koncentrálni

Nem az MSZP vagy az MDF széthasadásával kell foglalkozni, hanem a közelgő választásokra kell koncentrálni - mondta a fideszes Lezsák Sándor, a Lakitelki Népfőiskolán megrendezett Európai Szabadegyetemen.


Dátum: 2009-07-05 15:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136051
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:33:00.793642, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselő szerint olyan forgatókönyvet kell készíteni, amely a következő 8-12 év sikeres kormányzását eredményezi. Mint az MDF egyik alapítója kijelentette, a sorozatos kizárások és botrányok után a jelenlegi párt méltatlan a Magyar Demokrata Fórum névre. Lezsák Sándor azt mondta: arról még nem egyeztettek, hogy a mostani kilépők csatlakoznak-e az általuk még korábban alapított Nemzeti Fórumhoz.

"Amikor bennünket kizártak, akkor a kizárt parlamenti képviselők valamint a kivált képviselők hozták létre a Nemzeti Fórum Egyesületet, amelyiknek több polgármestere van az országban. Megyei közgyűlési alelnöke is van az országban és egy nagyon határozott programja, amit érvényesít a Fidesz szövetségen belül. Azt, hogy a mostani kiválások képviselői miben gondolkodnak, hogyan gondolkodnak, nem tudom. Ez majd elválik" - nyilatkozta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke.

Kapcsolódó elemek