Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pécsi buszeladás

Páva Zsolt, Pécs polgármestere kezdeményezte a helyi busztársaság vezérigazgatójának felmentését. Sajtótájékoztató.


Dátum: 2009-07-06 15:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136089
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:33:12.860960, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Úgy látom, sem az felügyelőbizottság, sem pedig az igazgatói tanács nem végzi megfelelően a dolgát, nem kellő hatékonysággal és gyorsasággal járnak el Pécs érdekében" - mondta hétfői sajtótájékoztatóján Páva Zsolt.

Hozzátette: "Az elhíresült botrányos buszeladás ügyében felállított vizsgálóbizottság is késéssel kezdte meg a munkáját. Az általuk megjelölt július végi határidő pedig érthetetlen, mivel a városnak az lenne az érdeke, hogy mielőbb tisztázódjon, ki és miért adta el Pécs tömegközlekedési eszközeit, kit terhel ezért a felelősség".

A fideszes polgármester hangsúlyozta, hogy korábban ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést is tettek az ügyben, emellett felkért egy független ügyvédi irodát is arra, tekintsék át a buszeladással kapcsolatos dokumentumokat, szerződéseket. A jelentésük alapján pedig egyértelmű, hogy Pécs buszainak eladása nem a város és az itt élők érdekeit szolgálta - emelte ki Páva Zsolt, hozzátéve: a cég teljes működését felül kell vizsgálni, miután megrendült az önkormányzat bizalma a tulajdonostárs iránt.

Kapcsolódó elemek