Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szabadságjogok a nem szimpatikusakra is vonatkoznak

Balog Zoltán az Országgyűlés emberi jog, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke írásbeli kérdéseket intézett Draskovics Tibor igazságügyi miniszterhez.


Dátum: 2009-07-07 15:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136109
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:33:19.271158, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Balog Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője a mai napon írásbeli kérdést nyújtott be Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszterhez, a 2009. július 4-én történt rendőri intézkedésekkel kapcsolatban.

A Fidesz országgyűlési képviselője írásbeli kérdésében úgy fogalmazott: nem világos, milyen indokok alapján utasították el az erre a napra bejelentett demonstrációk tudomásulvételét, illetve milyen alapon nyilvánították magukat illetéktelennek a bejelentés elbírálásában. Nem világos, milyen indokok alapján döntöttek az Erzsébet téri gyülekezés feloszlatása mellett. Milyen indokok alapján rabosítottak és hány személyt az ott gyülekezők közül? Mi a jogalapja az országos rendőrfőkapitány azon intézkedésének, hogy egyes állampolgárokat öltözetük alapján jogsértés gyanújával a rendőrök igazoltatni kötelesek, s eljárás alá vonhatják őket?

Balog Zoltán felhívta Draskovics Tibor figyelmét arra is, hogy neki, mint az igazságügy miniszternek tudnia kell, hogy a törvények és a szabadságjogok azokra is vonatkoznak, akik politikai vagy egyéb okok miatt nem szimpatikusak, tevékenységüket nem tartják hasznosnak. A kérdések arra vonatkoznak, hogy a szakminiszter szerint a törvényeket betartva, a magyar állampolgárok szabadságjogait tiszteletben tartva járt-e el a rendőrség 2009. július 4-én.

Kapcsolódó elemek