A kaposvári gondok jellemzőek az ország minden kórházára
Az ország csaknem minden kórházában az a helyzet alakult ki, mint a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórházban - közölte Heintz Tamás kaposvári országgyűlési képviselő szerdán azzal kapcsolatban, hogy kényszerűségből a tervezhető műtéti beavatkozások számának csökkentéséről döntöttek a gyógyintézményben.
Dátum: 2009-07-08 17:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136153
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:33:33.464141, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus közleményében arra a Somogyi Hírlapban szerdán megjelent cikkre reagált, amely arról tudósít, hogy a kaposvári kórház fül-orr-gégészetén hétfőn azt közölték az érintettekkel, a keddre előjegyzett kilenc műtét közül csak hármat tudnak elvégezni. Az orvosok ezt azzal indokolták, hogy "nincs többre pénz".
Az országgyűlési képviselő - aki maga is orvos - azt írta: "erről beszélünk három éve", ám - tette hozzá - mindannyiszor, amikor jelezték, hogy a konvergenciaprogram keretében kivonnak 250 milliárd forintot az egészségügyből, azt a választ kapták: "ez nevetséges".
A fideszes politikus emlékeztetett arra, hogy Székely Tamás egészségügyi miniszter néhány hete azt hangoztatta, nem csökkent, hanem éppenséggel százmilliókkal nőtt a betegellátásra fordítható összeg.
"Hány embernek kell még meghalnia addig, amíg ez a tehetetlen, tehetségtelen, kártékony kormányzat el nem tűnik végleg a süllyesztőben?" - tette fel a kérdést a politikus.