Szabadok a hadifoglyok
Az amerikai-brit irányítású szövetségi erők szabadon engedtek 925 iraki hadifoglyot, akiket az egy hónapos háború során foglyul ejtett több ezerből válogattak ki - közölték pénteken Washingtonban. Ted Wadsorth őrnagy, a Pentagon szóvivője kijelentette, hogy nem kívánnak senkit a szükségesnél tovább fogva tartani. A szövetséges erők jelenleg 6850 személyt őriznek, akiket a harctereken ejtettek foglyul.
Dátum: 2003-04-18 17:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9525
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:13:50.111010, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A most szabadon engedett emberek nem harcoltak, vagyis a háború során nem vettek részt harci cselekményben és nem tartoztak harcoló alakulatokhoz. A szóvivő magyarázatként hozzáfűzte, hogy a harcoló feleknek jogukban áll, sőt kötelességük, bárkit elszállítani a harcmezőről, aki veszélyeztetheti a harcolók biztonságukat, vagy aki nincs biztonságban. A szóvivő nem tudott tájékoztatást adni arról, hogy hol engedték szabadon a 925 személyt, illetve nem tudott további részletekkel szolgálni.
MTI - fidesz.hu