Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ítélje el a kormány a Kínában dúló etnikai erőszakot

Balog Zoltán, a Fidesz emberi jogi munkacsoportjának vezetője közleményében arra szólította fel a kormányt, hogy ítélje el a Kínában folyó etnikai alapú erőszakot.


Dátum: 2009-07-10 11:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136202
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:33:48.732171, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Balog Zoltán tájékoztatása szerint a Fidesz-frakció emberi jogi munkacsoportja "megdöbbenését fejezi ki a kínai Ürümcsiban elkövetett ujgurokkal szembeni hatósági erőszak ügyében".

Fölszólítjuk a magyar kormányt, hogy befolyását latba vetve lépjen föl az Európai Unió megfelelő fórumain annak érdekében, hogy Kínában megszűnjön az etnikai alapú erőszak - hangsúlyozta a politikus.

Mint hozzátette, furcsának tartják, "hogy miközben a Külügyminisztérium nemzetközi téren azért tesz erőfeszítéseket, hogy Budapesten jöjjön létre egy "Népirtás és Tömeges Erőszak Megelőzési Központ", aközben mind a tibeti, mind az ujgurok elleni tömeges erőszak ügyében a magyar kormány hallgat és megakadályozza, hogy az Országgyűlés elítélje a Kínában dúló etnikai alapú erőszakot.

Kapcsolódó elemek