Kormány által elfeledett nemzedék
Felnőtt egy nemzedék, akit elfelejtett a kormány, vagy jobb esetben is inkább külföldre akart küldeni - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Ágh Péter fideszes országgyűlési képviselő, a Fidelitas elnöke a közelmúltban megjelent Ifjúság 2008 című kutatás eredményeit értékelve.
Dátum: 2009-07-10 11:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136205
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:33:49.667746, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondhatjuk - értékelte a kutatást Ágh -, hogy az elmúlt évek szocialista kormányzásának köszönhetően felnőtt egy elfelejtett nemzedék, rá folyamatosan olyan tömegként tekintett a kormányzó koalíció, amelyre nem kell figyelni, és nyugodtan el lehet küldeni külföldre.
A fideszes képviselő kiemelte, hogy az ifjúság legégetőbb problémának a munkanélküliséget, a pénztelenséget, a létbizonytalanságot és a kilátástalan jövőt tartja. Ez a négy címszó jól lefedi, hogy a fiatalok nem látnak saját maguknak alternatívát arra, hogyan tudnak kitörni.
A kormány által megrendelt, 15 és 29 éves korosztályt vizsgáló, nyolcezres mintán elvégzett közvélemény-kutatásból az is kiderül - folytatta Ágh Péter -, hogy nagymértékben nőtt a társadalmi olló: az alacsony iskolázottságú szülők gyermekei számára mára már szinte elérhetetlenné vált a felsőoktatás.
A munkára vonatkozó eredményekkel összefüggésben kifejtette, hogy szinte minden válaszadó kiemelte: külföldön szeretne munkát vállalni. A Fidelitas elnöke szerint azonban arra kellene törekedni, hogy a fiatalok legfeljebb azért menjenek külföldre, hogy tanuljanak, ne pedig a megélhetésükért.
A politikus rámutatott, hogy a megkérdezettek 84 százaléka szerint az elmúlt tíz évben romlott a gazdaság helyzete. Hasonlóan kedvezőtlenek az adatok az életszínvonal megítéléséről és a jövőorientációról is.
Ezek alapján jogosan mondható a mai fiatalokra - jelentette ki Ágh Péter -, hogy egy elfelejtett nemzedék; a kormány ugyanis semmit sem tett azért, hogy segítsen a helyzetükön.