Süllyedő hajó: Demszky már ügyvivő sem lesz
Dátum: 2009-07-10 13:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136210
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:33:51.474601, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem lesz ügyvivő a hétvégi tisztújításon Demszky Gábor. A főpolgármester ezt egy más témában összehívott tájékoztatón mondta pénteken. A politikus hozzátette: ő már nem szeretne beleszólni abba, hogy a párt a jövőben milyen irányvonalat képviseljen.
A párt vezető testületeit és elnökét a fiatalabb generációnak kell megválasztania - mondta Demszky Gábor. A főpolgármester közölte: ő nem vállalja a jelölést a küldöttgyűlésen, mert nem akar beleszólni a párt irányvonalába.
A főpolgármester egyébként egy másik kérdésre válaszolva cáfolta azokat a sajtóhíreket, hogy összefogott volna helyettesével, Hagyó Miklóssal az előre hozott választásokért. Demszky Gábor alaptalan pletykának nevezte az értesülést és hangsúlyozta, hogy mindketten támogatják Bajnai Gordon miniszterelnök intézkedéseit.