Javulhat Pécs és vonzáskörzete közösségi közlekedése
Páva Zsolt, Pécs polgármestere és Márton György, a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (DDRFÜ) ügyvezető igazgatója aláírták azt a támogatási szerződést, melynek köszönhetően elkészülhet Pécs és vonzáskörzetének hosszú távra szóló közösségi közlekedésfejlesztési terve - tájékoztatta a pécsi polgármesteri hivatal sajtóreferense pénteken az MTI-t.
Dátum: 2009-07-11 10:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136228
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:33:57.023732, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Dél-Dunántúli Regionális Operatív Program (DDOP) keretében elnyert közel 67 millió forint lehetővé teszi, hogy szakmai egyeztetéseket követően elkészüljön öt infrastruktúrafejlesztési projekt megvalósíthatósági tanulmánya. Mindebben közreműködik majd a Pécsi Közlekedési (PK) Zrt., a Pannon Volán Zrt. és a MÁV Zrt. is - közölte Nácsa János.
Az így elkészült dokumentumokkal a közeljövőben megjelenő, a közösségi közlekedésfejlesztés infrastrukturális beruházásait támogató pályázaton kíván részt venni a baranyai megyeszékhely. Ezek sikeres megvalósításával pedig javul Pécs és vonzáskörzete közösségi közlekedésének színvonala - mondta a sajtóreferens.