Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az EP-választás bomlást hozott a baloldalon

Az európai parlamenti választás a polgári oldal szavazótáborában a szolidaritást erősítette, míg a baloldalon bomlást eredményezett - mondta Schmitt Pál fideszes EP-képviselő a párt választmányának szombati tisztújító ülésén.


Dátum: 2009-07-11 12:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136232
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:33:58.348080, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Nagyon nagy jelentőségű volt ez a választás. Mi is vizsgáztunk, és ők is vizsgáztak: míg a mi vizsgánk erősítette a köztünk lévő szolidaritást és szeretetet, addig az ő vizsgájuk bomlasztani kezdte őket, ahányan vannak, annyifelé szaladnak" - hangsúlyozta Schmitt Pál.

Hozzátette: a Fidesz 57 százalékos eredményére, ami a legjobb az európai parlamenti választások 30 éves történetében, az Európai Unión belül is felfigyeltek.

Schmitt Pál szerint a Fidesz tizennégy fős delegációja méreténél fogva lehetőséget ad arra is, hogy minden munkabizottságban jelen legyenek.

Schmitt Pál reményét fejezte ki, hogy az új parlamenti ciklusban szorosabb lesz az együttműködés a magyar kormánnyal. Mint megjegyezte, a kulturális és oktatási bizottság első alelnökeként egyetlen alkalommal sem találkozott Hiller Istvánnal, a magyar szakminiszter ugyanis nem volt kíváncsi arra, mi folyik kulturális területen az Európai Unióban.

Schmitt Pál beszélt arról is, hogy az Európai Néppárt tíz pontban összegezte azokat a feladatokat, amelyeket az elkövetkező időszakban fontosnak tart.

Mint elmondta, előre szeretnének lépni a szabadság, a jogállamiság valamint az emberi és kisebbségi jogok megerősítése terén, továbbá fejleszteni akarják a transzatlanti és szomszédsági kapcsolatokat.

A növekedés Európáját illetően azt mondta, hogy erősítenék az egységes piacot, támogatnák a költségvetési stabilitást és a munkahelyteremtést. A biztonság Európájáról szólva a közös bevándorláspolitikát és a terrorizmus elleni fellépést említette. A politikus szót ejtett még a közös energiapolitikáról és az európai szolidaritásról is.

Schmitt Pál kitért rá, hogy az Európai Néppárt elnökévé ismét Joseph Dault választották, míg az Európai Parlament élére Jerzy Buzek volt lengyel miniszterelnököt jelölték. A magyar politikusok közül Szájer József a néppárti frakció egyik alelnöke, míg Schmitt Pál az Európai Parlament alelnökjelöltje lett - hangzott el.

Schmitt a leendő magyar EU-biztosról szólva annak a reményének adott hangot, hogy még egyszer nem fordul elő az, ami Kovács László energiaügyi biztosi jelölésekor történt, a magyar politikus európai parlamenti meghallgatása ugyanis "kész égés volt".

Kapcsolódó elemek