SZDSZ-es sajnálkozás
Dátum: 2009-07-13 10:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136256
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:34:06.181917, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Azt mondta, sajnálja azokat a korrupciós ügyeket, amelyekben az elmúlt 15 évben az SZDSZ érintett volt, amelyekkel besározták a szabadelvű eszmét. Kitért arra is, hogy a párt nem foglalkozott kellő súllyal a magyarságot érintő sorskérdésekkel, a határon túli magyarok ügyével, s ezzel magára vonta egyfajta nemzetietlen, kozmopolita alakulat képét.
Sajnálja továbbá, hogy magukra hagyták a vidéket, beskatulyázták magukat egy kis fővárosi párt képébe. Sajnálatát fejezte ki azért a szavai szerint fölényes, agresszív stílusért, amelyet korábban egyes vezetőik képviseltek.