Függesszék fel a Déli Áramlat munkálatainak előkészítését
A Fidesz rendkívül ígéretes diplomáciai eseménynek tartja a Nabucco-gázvezetékről szóló államközi szerződés aláírását - jelentette ki Németh Zsolt hétfőn sajtótájékoztatón.
Dátum: 2009-07-13 12:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136262
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:34:08.218565, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Nabucco-gázvezetékről szóló szerződés aláírásának a napja egyfajta energetikai rendszerváltozásnak a napja - tette hozzá.
Mint fogalmazott, Magyarország - hasonlóan az egész közép-európai régióhoz - ezzel az aláírással egy nagy lépést tett energetikai függetlensége, vagyis tényleges szuverenitása megteremtése irányába. A Nabucco-gázvezeték azt jelentheti, hogy az ország nem orosz gázt, nem Oroszországon keresztül is be tud szerezni a jövőben, így a gázellátás területén az egyoldalú függőségünk enyhül, Magyarország gázpiaci alkupozíciója pedig látványosan erősödik - fűzte hozzá.
A Fidesz részéről üdvözölte azt, hogy Azerbajdzsán és Türkmenisztán, a világ két kiemelkedő gázlelőhellyel rendelkező országa, az aláírás hírére azonnal bejelentette, hogy az induláshoz biztosítja a szükséges gázmennyiséget, ami természetesen kiegészülhet az iraki gázzal is.
Ezzel, hogy ez a két ország ilyen gyorsan lépett, az is bebizonyosodott, a kétségtelenül meglévő nehézségek ellenére a gáz beszerzése nem jelenthet gondot, vagyis a potenciális beszállítók végső soron az államközi szerződés aláírására, tehát a politikai zöld lámpára vártak - mondta, hozzátéve: az a kérdés is eldőlt tehát, hogy van gáz vagy nincs gáz a Nabuccóban, nyilvánvaló innentől fogva, hogy van gáz a Nabucco-gázvezeték számára.
Az aláírással nemcsak egyfajta energetikai rendszerváltozás következhet be Közép-Európa helyzetében, hanem a mai nappal az Európai Unió közös energiapolitikája is megszülethet - szögezte le Németh Zsolt.
Kiemelte, a mai aláírással az is bebizonyosodott, hogy a Fidesz helyesen tette, amikor kitartott a Nabucco-gázvezeték mellett. A fideszes politikus emlékezett arra, hogy nem is olyan régen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a nemzetközi sajtóban a projektet álomnak minősítette, a szocialista képviselők a parlamentben leszavazták a Nabucco-gázvezeték melletti parlamenti indítványukat, illetőleg az illetékes parlamenti bizottságokban az orosz függés elkerülhetetlenségéről és szükségszerűségéről értekeztek.
Ugyanakkor megjegyezte azt, hogy a Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy a szocialista kormány az elmúlt években a Nabucco-vezeték gazdasági ellehetetlenítésre kitalált orosz kezdeményezést, a Déli Áramlatot minden eszközzel támogatta, és hogy Magyarországot elkötelezte a Déli Áramlat megvalósítása mellett. Minden komolyabb hazai és nemzetközi elemző felhívta a figyelmet arra, hogy a Nabucco-, illetőleg a Déli Áramlat-projekt kizárja egymást. Ezért arra kérte a kormányt, hogy a választásokig függessze fel a Déli Áramlat-gázvezeték munkálatainak az előkészítését, amely mellesleg nem rendelkezik sem világos műszaki, sem azonosítható pénzügyi háttérrel.