Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány most magát teszi tönkre


Dátum: 2009-07-14 12:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136289
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:34:17.087273, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Terepfutásra adta fejét Gyurcsány Ferenc. Egy aerobic edző inkább gyógytornát és térdszorító viselését ajánlja a nemrég térdműtéten átesett volt kormányfőnek.

Nyilalló fájdalmat érzett térdében februárban Gyurcsány Ferenc. Mivel kínjai az elviselhetetlenségig fokozódtak, hat hete megműtötték. Gyurcsány a kényszerű pihenés alatt nyolc-tíz kilogramm plusz súlyt szedett föl, ezért elhatározta, a korábbi évekhez hasonlóan ismét futni kezd. Egy aerobic edző szerint azonban korai a mozgás, ugyanis egy térdoperáció gyógyulási ideje három-négy hónap, ahhoz pedig, hogy a régi edzettségi szintjét elérje, akár fél esztendőre is szükség lehet. A szakember úgy véli, Gyurcsánynak egyelőre térdszorítót kellene használnia és gyógytornára járnia.

Kapcsolódó elemek