Csorna alpolgármestere kerülhet Áder János helyére
Gyopáros Alpárt, Csorna alpolgármesterét indítaná a Fidesz helyi tagsága az európai parlamenti (EP) választáson mandátumot szerző Áder János választókerületében kiírandó időközi országgyűlési választáson.
Dátum: 2009-07-14 12:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136293
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:34:18.381919, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselőjelöltséghez még szükség van a Fidesz országos elnökségének döntésére is - mondta maga az érintett kedden az MTI érdeklődésére. Gyopáros Alpár kifejtette: az országos elnökség valószínűleg csak akkor dönt majd a jelöltségről, miután az Országos Választási Bizottság (OVB) kiírta az időközi választást.
Az időpontot várhatóan jövő heti ülésén tűzi ki az OVB. Gyopáros Alpár 2000 óta tagja a Fidelitasnak, azóta a csornai csoport alelnöke, 2003-tól pedig a Fidesz ifjúsági társszervezete megyei választmányának ügyvezető alelnöke. 2002-től tagja a Fidesz csornai csoportjának, és ugyanettől az évtől kezdve Áder János választókerületi tikára.
Gyopáros Alpár 2006-ban a Fidesz-KDNP Győr-Moson-Sopron megyei területi listájának 11. helyén szerepelt. Áder János és Deutsch Tamás, az EP-választáson mandátumot nyerő fideszes politikusok hétfői hatállyal mondtak le országgyűlési képviselői mandátumukról.
Áder János esetében időközi választást kell tartani, Deutsch Tamás mandátumának betöltőjét a Fidesz jelöli ki. A két politikus a június 7-i EP-választáson mandátumot nyert az EP-be, és a hatályos törvények értelmében a két megbízatás összeférhetetlen egymással, ezért már korábban bejelentették, hogy július 13-i hatállyal lemondanak országgyűlési képviselői mandátumukról.
Deutsch Tamás a Fidesz országos listáján szerzett mandátumot, míg Áder János a Győr-Moson-Sopron megyei Csornán szerzett egyéni mandátumot 2006-ban. A választási eljárási törvény szerint ha az országos listán megválasztott képviselő "kiesik", akkor helyére a jelölőszervezet - Deutsch Tamás esetében a Fidesz - 30 napon belül jelentheti be a mandátumot szerző jelöltet (aki szerepelt a párt országos listáján 2006-ban) az OVB-nél.
Áder János esetében viszont - mivel egyéni mandátum üresedik meg - a törvény szerint a választókerületben időközi választást kell kiírni. Az időközi választást az ok felmerülésétől - vagyis Áder János lemondásától - számított 30 napon belül az OVB tűzi ki, a mandátum megüresedésétől számított négy hónapon belülre.