Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz máshogy kezelte volna a diósgyőri kohászat ügyét

A kormányt és Miskolc vezetését egyaránt okolja a Fidesz miskolci szervezete a diósgyőri kohászati társaság tragikus sorsáért. A cég lényegében magára maradt a gazdasági krízisben, holott kaphatott volna mentőövet - vélekedett Lenártek András, a Fidesz miskolci szervezetének elnöke keddi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2009-07-14 17:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136312
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:34:24.897895, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A több mint két évszázados múltra visszatekintő diósgyőri kohászat ismét, a rendszerváltást követően hatodszor került végveszélybe, a társaság felszámolását az elmúlt hónap végén rendelte el a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság, a dolgozókat a kialakult helyzetről hétfőn tájékoztatta a felszámoló biztos.

Lenártek András keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: "nem volt törvényszerű, hogy idáig jutott a diósgyőri kohászat", mert a kormányzat hibás gazdaságpolitikája és válságkezelése is hozzájárult ehhez. Az ellenzéki párt miskolci elnöke rámutatott arra is, Miskolc vezetése tétlenkedett. A DAM 2004. Kft. példája is bebizonyította, hogy a szocialisták - saját állításaikkal ellentétben - képtelenek kezelni a válságot, akár országos, akár helyi intézkedés lett volna ehhez szükséges.

A politikus hozzátette: a felszámolás előtt közvetve a Dunaferr ukrán tulajdonosához köthető diósgyőri kohászat dolgozói "másodlagosnak" tekintették magukat, miközben a "460 millió forintért értékesített Dunaferr" már a privatizációját követő első évben 15 milliárd forint nyereséget ért el, a diósgyőri kohászat sorsa pedig lényegében megpecsételődött. Garamvölgyi Attila a KDNP miskolci szervezetének képviselője leszögezte: a diósgyőri kohászatból utcára kerülő több mint hétszáz ember jószerivel kilátástalan helyzetbe kerül. A probléma részben a gazdasági válság, részben pedig a belpolitikai helyzet miatt alakult ki, azonban ezt a "folyamatot kezelni lehetett volna" - mondta a városi képviselő.

A DAM-ügyben hosszú távú megoldást kell találni, a kohászati kultúrát nem lenne szabad veszni hagyni, és a termelés újraindításának feltételein kell fáradozni - összegezték a képviselők.

Kapcsolódó elemek