Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miért volt ez ilyen nehéz szülés?


Dátum: 2009-07-14 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136313
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:34:25.247848, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem az a meglepő, hogy menesztették Tátrai Miklóst a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. éléről, hanem hogy egyáltalán kinevezték oda, illetve a sorozatos botrányok ellenére csak most váltják le. Ebben az ügyben is egyértelműen tetten érhető, hogy az MSZP-nek már nincs politikája, kizárólag - a belső törésvonalak mentén egymással is folyamatos küzdelemben álló szocialista gazdasági körök által képviselt - üzleti érdekei vannak. Nem Tátrai Miklós azonban az egyedüli felelős azokért a botrányos ügyekért, amelyek összefüggésbe hozhatóak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-vel. Felelős az őt hatalomba segítő Veres János, illetve Gyurcsány Ferenc, de felelős az őt eddig posztján tartó Bajnai Gordon és Oszkó Péter is. Tátrai tevékenysége jól szimbolizálja a Gyurcsány-Bajnai korszakot. Kérdés persze, hogy kit raknak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. élére, hiszen jól látszik, hogy a szocialisták a túlélés érdekében, az emberek érdekeivel mit sem törődve most építik be a kádereiket a lehető legfontosabb helyekre.

Cser-Palkovics András helyettes szóvivő

Budapest, 2009. július 14.

Kapcsolódó elemek