A politikai adócsalás következményei
Dátum: 2009-07-15 11:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136330
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:34:30.771230, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A mai helyközi közlekedési tarifaemelés az újabb következménye annak az adóemelési csomagnak, amelyről júniusban döntöttek a szocialisták. Ez az intézkedés jól példázza azt, hogy Magyarországon jelenleg az adócsalás egy új formája, a politikai adócsalás figyelhető meg. Amikor az elmúlt hét évben az MSZP politikusai adócsökkentésről beszéltek, végül mindig adót emeltek. A kormány nem más, mint politikai adócsalók gyülekezete, akiknek semmi sem szent. Az ilyen intézkedésekből pontosan látszik ugyanis, hogy a krízisalappal a szocialisták valójában nem az általuk bajba juttatott embereken akarnak segíteni, hanem csak a választási pártkasszát töltik fel. Ha nem így lenne, akkor nem hoztak volna olyan megszorító intézkedéseket, amelyek éppen a legnehezebben élő embereket hozzák még kiszolgáltatottabb helyzetbe. Ilyen például az áfaemelés, és annak árnövelő hatása.
Cser-Palkovics András helyettes szóvivő