Klimatizált intézményekben hűsölhetnek Debrecenben
A hőségriadó miatt szerdán megnyitották az Új Városháza és a Kölcsey Központ klimatizált helyiségeit a városlakóknak - közölte Lövei Tünde, a polgármesteri hivatal sajtóreferense az MTI-vel.
Dátum: 2009-07-15 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136334
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:34:32.158311, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A két épületben több százan találhatnak rövidebb-hosszabb időre menedéket a kánikulában - tette hozzá.
Elmondta azt is, hogy szerdától naponta kétszer locsolnak az önkormányzati fenntartású, mintegy 200 ezer négyzetméternyi útfelületen, elsősorban a fő tömegközlekedési útvonalakon.
A város főterén és a Nagyerdőben az ivókutak folyamatosan működnek, azokat is igénybe vehetik a szomjazók - jegyezte meg a sajtóreferens.