Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyértelműen lelepleződik a krízisalap


Dátum: 2009-07-15 12:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136336
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:34:32.790020, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Láthatóan nem gondolja komolyan a Bajnai-kormány az egyébként éppen a szocialisták tevékenysége miatt nehéz helyzetbe kerülő, szociálisan rászoruló emberek támogatását akkor, amikor politikai adócsalásával ellehetetleníti az adományozások rendszerét. A mai sajtóhírek arról szólnak ugyanis, hogy több mint harminc százalékkal esett vissza a különböző cégek által karitatív célokra felajánlott adományok mennyisége az utóbbi egy évben, amióta az ajándék utáni áfát be kell fizetni a költségvetésbe. Ha az MSZP valóban fontosnak tartaná a szociális rászorulók támogatását és nem csupán a választási pártkasszájuk feltöltése lenne a céljuk, akkor nem adóztatták volna meg az adományokat, valamint nem akadályozták volna meg a parlamentben az adományok áfájának Fidesz és KDNP által javasolt eltörlését. Fejezze be a hazudozást a kormány és az MSZP a krízisalapról! A szocialisták által kitalált krízisalap nem más, mint az MSZP választási pártkasszája.

Soltész Miklós,

a Fidesz-KDNP közös népjóléti kabinetének vezetője

Kapcsolódó elemek