Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Évtizedes visszaesés az egészségügyben


Dátum: 2009-07-15 14:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136340
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:34:34.141135, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Megint egy miniszterelnöki nagybejelentés, miközben az egészségügyi szakemberek szerint évtizedes lehet a visszaesés az egészségügyben. Megint egy miniszterelnöki nagybejelentés, közben pedig a valódi kérdésekkel semmit sem törődik a kormány, legfeljebb cinikus, semmitmondó válaszokat adnak a miniszterek, államtitkárok. A miniszterelnök bejelent, közben meg semmit sem törődik azzal, hogy ősz közepére összeomlik az egészségügyi ellátórendszer, mert az új finanszírozási modell miatt a már meglévő és az esetlegesen újonnan létrejövő intézmények sem lesznek képesek talpon maradni. Az egészségügyi intézményeket terhelő költségek irreálisan megnőttek, közben pedig egyre kevesebb finanszírozásban részesülnek, amely már a minimumra sem elég. Az egészségügy mély válságban van, ezért a betegek sem érezhetik magukat biztonságban. Az ellátórendszer folyamatosan deficites, és az ország lemaradásban van az ellátás és az egészségtudomány területén is, ennek pedig komoly következményei lesznek.

Cser-Palkovics András

helyettes szóvivő

Kapcsolódó elemek