Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Évtizedes visszaesés az egészségügyben

Megint egy miniszterelnöki nagybejelentés, miközben az egészségügyi szakemberek szerint évtizedes lehet a visszaesés az egészségügyben - mutat rá közleményében Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes-szóvivője.


Dátum: 2009-07-15 14:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136341
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:34:34.473860, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint írja, megint egy miniszterelnöki nagybejelentés, közben pedig a valódi kérdésekkel semmit sem törődik a kormány, legfeljebb cinikus, semmitmondó válaszokat adnak a miniszterek, államtitkárok.

"A miniszterelnök bejelent, közben meg semmit sem törődik azzal, hogy ősz közepére összeomlik az egészségügyi ellátórendszer, mert az új finanszírozási modell miatt a már meglévő és az esetlegesen újonnan létrejövő intézmények sem lesznek képesek talpon maradni. Az egészségügyi intézményeket terhelő költségek irreálisan megnőttek, közben pedig egyre kevesebb finanszírozásban részesülnek, amely már a minimumra sem elég. Az egészségügy mély válságban van, ezért a betegek sem érezhetik magukat biztonságban" - olvasható a dokumentumban.

Az ellátórendszer folyamatosan deficites, és az ország lemaradásban van az ellátás és az egészségtudomány területén is, ennek pedig komoly következményei lesznek - zárul Cser-Palkovics András

helyettes szóvivő közleménye.

Kapcsolódó elemek