Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hálát kellene adni Bajnai Gordonnak


Dátum: 2009-07-16 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136380
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:34:47.356540, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Valamit tenni kellene a kormányzati kommunikációval, mert ebbe a tehetetlenségbe beledöglik a kabinet. Kezdjük ott, hogy elhallgatták a világrengető projektüket. Külföldi közreműködéssel majd négyezer munkahelyet hozhatnának létre a Velencei-tó partján.

(...)

És ezek az őrültek nemhogy kommunikációs kampányt nem szerveztek volna, ellenkezőleg: egy mukkot sem szóltak róla. Egyenesen titkolóztak. Ha nincs a Magyar Nemzet és lapunk "leleplező riportja, ma sem tudnánk, hogy egyszer ránk köszönhet a Kánaán, és el sem kell hagynunk az országot.

(...)

A tudatlan emberek meg persze, hogy ész nélkül szidják a kabinetet. Pedig hálát is adhatnánk Bajnai Gordonnak, a projektfelelősnek. Az ő kezében futottak össze a King City szálai.

Kapcsolódó elemek