Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kolompár Orbán a vád szerint sikkasztott


Dátum: 2009-07-17 13:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136423
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:35:01.912088, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sikkasztás és a számvitel rendjének megsértése miatt vádat emelt az ügyészség Kolompár Orbán ellen.

A vád szerint Kolompár Orbán 2004 őszén több alkalommal utasította az OCÖ pénztárát, hogy különböző összegeket fizessen ki neki utólagos elszámolási kötelezettséggel. Így a pénztárból több mint ötmillió forintot vett fel, amellyel később nem számolt el az OCÖ felé, a pénzt nem fizette vissza, azzal ismeretlen módon sajátjaként rendelkezett. A kár nem térült meg.

Kolompár Orbánt a kerületi ügyészség jelentős értékre, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztással és a számvitel rendjének megsértésével, két társát ugyancsak a számvitel rendjének megsértésével vádolja, az eljárást a Pesti Központi Kerületi Bíróság folytatja le.

Kapcsolódó elemek