Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb utcák kapnak díszburkolatot Szolnok belvárosában

A Szolnok Épül Program keretében újabb belvárosi utcák szépülnek meg Szent István napjára a településen, az építési munkák 120 millió forintba kerülnek - közölte Szalay Ferenc polgármester az MTI-vel.


Dátum: 2009-07-19 12:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136456
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:35:13.224942, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A belvárosi rekonstrukció újabb szakaszában a már elkészült Kossuth teret a Tisza-parttal összekötő Táncsics utcán valamint a Sóház utcán több mint fél kilométeres hosszúságban kilencezer négyzetméteren váltja fel a megkopott aszfaltot díszburkolat. A Verseghy Gimnázium előtti beton virágtartókból kialakított átmeneti úttorlasz helyén süllyeszthető oszlopsor lesz. Ezt a szerkezetet a színházi előadások alkalmából távirányítással lehet majd mozgatni, feloldva ezzel az útzárat a gépkocsival távozók előtt.

A polgármester tájékoztatása szerint a felújítással augusztus 20-a elkészülnek a kivitelezők, hogy már forgalomcsillapított övezetben, méltó körülmények között lehessen megünnepelni az államalapítást Szolnokon.

A belváros ezen részén még további fejlesztések várhatók, a Tiszához közel eső részen uniós támogatással Európa leghosszabb gyaloghídja épül meg a folyó felett, amelyen a Tiszaligetbe lehet átjutni. A hídfőknél díszteret alakítanak ki, míg a Verseghy Gimnázium épületét teljes egészében rekonstruálják.

Kapcsolódó elemek