Múzeumrablások Irakban
A bagdadi nemzeti múzeumból ellopott negyvenkét festményt foglaltak le és koboztak el a jordániai vámhatóságok az al-karamehi jordániai-iraki határátkelőnél. A vámőrség vezetője az al-Desztur című ammáni újság szombati számában elmondta: a jordániai vámosok utasítást kaptak az iraki múzeumokból, könyvtárakból és más kulturális intézményekből származó tárgyak elkobzására. A határátkelő illetékese megerősítette az AFP-nek, hogy a képeket az elmúlt napokban találták Irakból érkező újságíróknál.
Dátum: 2003-04-19 12:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9541
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:13:54.826390, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A festményeket az ammani központi vámhivatalba küldték azonosításra. Az UNESCO néhány nappal a bagdadi nemzeti múzeum kifosztása után felhívást intézett Irak szomszédaihoz és az Interpolhoz, hogy szenteljenek különös figyelmet az Irakból érkező műtárgyakra. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda ügynököket küldött Bagdadba, hogy nyomozzanak az ókori leletek fosztogatásainak ügyében. Az Interpol pedig Irak szomszédaihoz küldött nyomozókat - emlékeztet a francia hírügynökség. A fosztogatók elvitték a bagdadi nemzeti múzeum mintegy 200 ezer ókori, zömmel mezopotámiai eredetű műkincsének nagy többségét, többnyire csak másolatokat, illetve kevésbé értékes darabokat hagyva a tárlókban. Ugyancsak kirabolták a moszuli múzeumot, míg számos iraki nemzeti archívum vált a tűz martalékává. Szakértők meglátása szerint a műkincsrablás hátterében hozzáértő megrendelők, illetve orgazdák állnak.
MTI - fidesz.hu