Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A válságot nem kezelhetik azok, akik okozták

A Fidesz szerint azok, akik tönkretették Magyarországot, nem lehetnek alkalmasak annak a válságnak a kezelésére, amit éppen maguk okoztak.


Dátum: 2009-07-20 08:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136480
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:35:21.302961, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta: attól, hogy az MSZP néhány óra alatt közlemények tömegét adja ki, attól a tény még tény marad, Magyarországon 2002 óta a szocialisták vannak kormányon.

Ezt az országot az MSZP tette tönkre, tette éllovasból sereghajtóvá. Magyarországon egy kockázati tényező van, az a Gyurcsány-Bajnai korszak maga - írta a politikus, aki szerint az MSZP politikájának a kudarca hatalmi, politikai és gazdasági válságot eredményezett és ezt fokozta a nemzetközi krízis. Ez a politika pedig a válságot kezelni nem, legfeljebb félrekezelni tudta.

A Fidesz helyettes szóvivője ezzel Lendvai Ildikó MSZP-elnök és Török Zsolt szocialista országgyűlési képviselő vasárnapi közleményére reagált.

Lendvai Ildikó az egyik nemzetközi hitelminősítőre hivatkozva arra emlékeztetett, hogy a hitelminősítő nemrégiben azért nem javított Magyarország besorolásán, mert elemzése szerint a kormány törekvései ugyan sikeresek, de Orbán Viktor nyilatkozatai az állami kiadások növeléséről, a takarékosság feladásáról túl nagy kockázatot jelentenek.

Török Zsolt képviselő Orbán Viktor szombati tusnádfürdői beszédére reagálva pedig kifejtette: az ellenzék vezére hatalomtechnikai kérdésekről értekezett, kétharmados többségről, politikai szekértáborokról és hatalmi taktikákról beszélt, úgy téve, mintha a gazdasági világválságnak nem is lennének magyarországi hatásai.

Kapcsolódó elemek