Laborc pártpolitikai célokra használta a szolgálatokat
A Fidesz szerint Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatója pártpolitikai célokra használta a szolgálatokat, és csak idő kérdése, mikor hallgathatják ki gyanúsítottként az UD Zrt.-hez kapcsolódó ügyben - mondta Demeter Ervin, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfőn az MTI-nek.
Dátum: 2009-07-20 18:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136503
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:35:28.715510, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz kezdettől fogva szakmailag és emberileg is alkalmatlannak tartotta Laborc Sándort az NBH vezetésére, mert a Nemzetbiztonsági Hivatal feladata nem pártérdekek szolgálata, hanem a nemzet biztonságának megóvása - közölte az ellenzéki politikus a főigazgató lemondásának hírére reagálva.
Demeter Ervin szerint Laborc Sándor több esetben pártpolitikai célokra használta a szolgálatokat - példaként az önkormányzatok megfigyelését, illetve az UD Zrt. ügyét említette a fideszes politikus.
Mint mondta, a főigazgató helyzete tarthatatlanná vált, mivel a hivatal által kezdeményezett nyomozásokat elutasították, a korábbi főnökét, Szilvásy Györgyöt volt titokminisztert gyanúsítottként hallgatták ki.
"Felvetődik a kérdés, hogy nem esik egybe az ő gyanúsítotti idézésével a lemondása" - kérdezte.
Véleménye szerint Laborc Sándort ugyanabban, a jogosulatlan adatkezelésről szóló ügyben hallgathatják ki, mint amelyikben meggyanúsították Szilvásy Györgyöt. Ebben, az UD Zrt.-hez kötődő ügyben az NBH gyűjtötte az adatokat - jegyezte meg.
Megítélése szerint csak idő kérdése, mikor kerül sorra Laborc Sándor kihallgatására - mondta.
Demeter Ervin szerint a Fidesz jogos követelésének csak a fele teljesült. Utalt arra: több mint egy hete azt kérték Bajnai Gordon miniszterelnöktől, hogy távolítsa el Laborc Sándort és Szilvásy Györgyöt a közéletből.