Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Petőfiékhez hasonlította Lendvai az ifjú szocikat


Dátum: 2009-07-21 11:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136530
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:35:37.228606, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke azt mondta: legyenek a jelenlévő fiatalok azok, akik kitalálják és berendezik a válság utáni világot. Utalt arra is, hogy Zánkán meggyőződhetett arról, hogy háromezer fiatal ilyen sok országból mekkora erőt jelent, "mekkora hangerőt, szíverőt és mekkora észerőt is".

Az MSZP elnöke emlékeztetett arra, hogy "a legfontosabb és legszebb magyar forradalmat" 1848-ban egy "tucatnyi fiatal kezdte el", s őket márciusi ifjaknak hívjuk. Ha ők néhányan "forradalmat tudtak csinálni" egy országban, akkor mekkora erő lehet háromezer fiatalban - hívta fel a figyelmet Lendvai Ildikó, aki azt is felvetette, hogy a találkozó résztvevői legyenek a világ minden nyelvén "a júliusi ifjak".

Kapcsolódó elemek