Az MSZP ismét nem a hitelproblémákkal küzdőkön segített
A Fidesz szerint az MSZP-nek nem sajtótájékoztatók tartásával kellene a hitelproblémákkal küzdőknek segítenie. A párt helyettes szóvivője a szocialisták azon javaslatára reagált, hogy kerüljenek szégyenfalra azok a bankok, amelyekre sok panasz érkezik.
Dátum: 2009-07-21 16:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136548
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:35:42.910916, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Azzal, hogy az MSZP kedden újabb sajtótájékoztatót tartott, ismét nem nyújtott segítséget a hitelproblémákkal küzdőknek, a helyzetüket ugyanis ez nem oldja meg - írta az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében Cser-Palkovics András.
Hozzátette: az emberek hónapok óta konkrét, érdemi lépésekre várnak. "Nem azt várják, hogy moratórium legyen, hanem hogy csökkenjenek végre a törlesztőrészleteik, és végre egyértelmű szabályok vonatkozzanak a banki szolgáltatásokra" - mutatott rá.
Cser-Palkovics András véleménye szerint az MSZP-nek nem az a feladata, hogy sajtótájékoztatókat tartson, hanem hogy a konkrét kormányzati intézkedéseket meghozza, azaz a törvényeket betartassa, valamint ahol arra szükség van, ott a jogszabályokat szigorítsa.
Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, pártja azt kéri, hogy egy "szégyenfalon" tegye nyilvánossá a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) azon bankok és biztosítók listáját, amelyekkel kapcsolatban a legtöbb panasz érkezik hozzájuk.