Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Érdemi lépésekre lenne szükség


Dátum: 2009-07-21 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136550
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:35:43.608239, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Azzal, hogy az MSZP ma újabb sajtótájékoztatót tartott, megint nem nyújtott segítséget a hitelproblémákkal küzdőknek, a helyzetüket ez nem oldja meg. Az emberek hónapok óta konkrét, érdemi lépésekre várnak. Nem azt várják, hogy moratórium legyen, hanem hogy csökkenjenek végre a törlesztő részleteik és végre egyértelmű szabályok vonatkozzanak a banki szolgáltatásokra. Az MSZP-nek nem a sajtótájékoztatók tartása a feladata, hanem a konkrét kormányzati intézkedések meghozatala, azaz a törvények betartatása, valamint ahol arra szükség van, ott a jogszabályok szigorítása!

Cser-Palkovics András

Fidesz helyettes szóvivő

Budapest, 2009. július 21.

Kapcsolódó elemek