Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Fidesz

A Fidesz vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a sukorói King's City-beruházással kapcsolatban. Erről Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője beszélt sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2009-07-22 16:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136567
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:35:49.257266, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Fidesz (Cser-Palkovics András)

"Tudjuk a sajtóban megjelent információk alapján, hogy a kormány 2008. május 28-án folytatta le a tárgyalásait a sukorói, úgynevezett King's City elnevezésű komplex beruházással kapcsolatban, és a Magyar Hírlapban megjelent összefoglaló dokumentáció alapján azt is tudjuk, hogy körülbelül ott mi történt, mi történhetett" - emelte ki tájékoztatóján a Fidesz helyettes szóvivője.

Hozzátette: tudjuk azt, hogy ezt a beruházást nemzetgazdaságilag kiemelt beruházásnak minősítette a Gyurcsány-kormány utolsó döntései egyikeként, Veres János volt a felelős pénzügyminiszterként, aki az engedély kiadásának zökkenőmentességét garantálta, illetve vállalta. Bajnai Gordon - akkori nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, mai miniszterelnök - a befektetővel való kapcsolattartásért volt felelős, és neki közvetlenül Gyurcsány Ferencnek kellett jelentenie ebben a kérdésben.

Mint Cser-Palkovics András fogalmazott, ezek után persze meglepő, hogy amikor májusban erről a kérdésről kérdezte a parlamentben Bajnai Gordont, "akkor a válaszában úgy tett, mintha sokat nem tudna erről a beruházásról, miközben egyébként a beruházásnak a fő koordinátora ezek szerint a dokumentumok szerint éppen Bajnai Gordon volt".

A fideszes politikus kijelentette: az egyértelműen látszik az ügyben, hogy legalább hét lépésben támogatta a kormány a Velencei-tó partjára készülő beruházást. Mint mondta, előkészítette az új vagyontörvényt, amely lehetőséget adott arra, hogy verseny nélkül lehessen földet cserélni. Kiterjesztette a kiemelt nemzetgazdasági beruházásokról szóló törvényt a koncessziós szerződések alapján megvalósuló beruházásokra, mint például a kaszinóüzemeltetés.

"Tudjuk azt is, hogy történt ez a bizonyos földcsere, amit a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. bonyolított, és amellyel kapcsolatban bizony felmerülnek pénzügyi, jogi aggályok, elsősorban az elszámolt négyzetméterár tekintetében" - folytatta, kiemelve azt is, maga Bajnai Gordon javasolta azt a Fejér Megyei Közgyűlésnek, hogy változtasson az ingatlan besorolásán, azaz tegye beépíthetővé a területet. Hozzátette: a pénzügyminiszter pályázatot hirdetett az óriáskaszinó alapítására a közép-dunántúli régióban olyan feltételekkel, aminek nagy valószínűséggel csak ez az egy beruházás felelt volna meg, tehát a verseny "természetesen" ki volt zárva. És azt is tudjuk - jegyezte meg -, hogy Gyurcsány Ferenc kormányának utolsó intézkedései egyikekeként kiemelt nemzetgazdasági beruházásnak minősítette ezt az ügyet.

"Azt is tudjuk tehát, hogy a gyanús körülmények, amik ezt az ügyet és ezt a beruházást körülveszik, azok a szereplők, akik mind üzletemberként, mind pedig politikai szereplőként megjelennek, az a volt miniszterelnök, a jelenlegi miniszterelnök, a volt pénzügyminiszter" - fejtette ki, kiemelve: ha ilyen személyek érintettsége merülhet fel egy ilyen beruházással kapcsolatban, akkor egyértelmű, alapos és minden részletre kiterjedő vizsgálatra van szükség a parlament eszközeivel.

"Ezért kezdeményezzük, hogy álljon fel egy vizsgálóbizottság. Ez a vizsgálóbizottság vizsgálja meg a sukorói beruházással kapcsolatban történteket, vizsgálja meg a felelősségét az említett uraknak, vizsgálja meg, hogy mit tett (...) és miért tett a kormány ebben a kérdésben, és vizsgálja meg azokat a kérdéseket, amik még felmerülnek ezzel a gyanús beruházással kapcsolatban" - szögezte le Cser-Palkovics András, megjegyezve, hogy ezt az országgyűlési határozati javaslatot ő jegyzi, de a Fidesz képviselőcsoportja támogatja azt, és benyújtják az Országgyűlés elé. "Ragaszkodunk ahhoz, hogy ez a vizsgálóbizottság felálljon, és vizsgálja meg ezt a beruházást, illetve az ezzel a beruházással kapcsolatos anomáliákat" - tette hozzá.

* * *

Cser-Palkovics András annak kapcsán, hogy elhunyt egy 41 éves férfi Magyarországon az új influenzavírus által okozott megbetegedésben, a Fidesz nevében részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak, valamint bejelentette, hogy a Fidesz egészségügyi munkacsoportja rendkívüli ülést tart.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1650, 'source_type': 'media', 'source_id': 3370, 'target_type': 'article', 'target_id': 91666, 'relation_type': 'describes'}