Hőségriadó - Csütörtöktől ivóvizet osztanak Szolnokon
Csütörtökön és pénteken Szolnok több pontján adnak ismét ivóvizet a rászorulóknak a várható nagy melegben, ezen kívül gyakrabban fogják locsolni a város közútjait - közölte a megyei jogú város polgármesteri hivatala szerdán az MTI-vel.
Dátum: 2009-07-22 17:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136571
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:35:50.652954, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az országos tiszti főorvos által elrendelt másodfokú hőségriasztás miatt ivóvizet biztosít a polgármesteri hivatal a "Munkalehetőség a Jövőért" Szolnok Nonprofit és Közhasznú Kft.-vel együttműködve naponta 11 és 15 óra között a közkifolyókkal nem rendelkező Ady Endre út és Ságvári Endre körút kereszteződésében, valamint a vasútállomás térségében. A humán szolgáltató központ bevonásával megszervezték a hajléktalanok ivóvízzel történő ellátását is.
A polgármesteri hivatal a megfelelő ivóvíz-szolgáltatásért, továbbá az áramellátás zavartalansága érdekében folyamatos kapcsolatot tart fenn az E-ON. Zrt.-vel, valamint a víz- és csatornaművekkel.
A rosszullét elkerülésére az emberek igénybe vehetik a légkondicionált közintézményeket, így például az Aba-Novák Kulturális Központot, illetve a közösség számára nyitva álló más épületek, intézmények helyiségeit.