Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Képtelen az ÁSZ feladatainak ellátására?

Megdöbbentő jelenségre hívta fel a figyelmet az egyik ma megjelent hetilap - emelte ki közleményében Ágh Péter.


Dátum: 2009-07-23 16:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136591
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:35:57.148389, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fideszes politikus hozzátette: az Állami Számvevőszék lényegében képtelen arra, hogy eleget tegyen alkotmányos kötelezettségének, képtelen arra, hogy egymaga ellenőrizze a Magyar Köztársaság költségvetésének végrehajtását.

Az állam totális szétesésének újabb jele, hogy csak külső vállalkozók bevonásával tudja elvégezni munkáját a demokratikus, alkotmányos berendezkedés szempontjából kulcsfontosságú szerv - hangsúlyozta az Országgyűlés költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottságának tagja.

"A Fidesz a törvény és a rend pártja. Többször hangsúlyoztuk, hogy a következő, polgári kormány munkáját az állami szervek, a független jogállami intézmények, a demokrácia megerősítésével kezdi majd, ennek fontosságát és sürgősségét a ma megjelent információk is alátámasztják" - szögezte le Ágh Péter.

Kapcsolódó elemek