Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem hatékonyak a kormány új típusú influenza elleni lépései

A már halálos áldozatot is követelő új típusú influenza magyarországi terjedése ellen a kormánynak kötelessége lenne átlátható, nyilvános, megnyugtató és hatékony lépéseket tenni, azonban ezeket eddig elmulasztotta. Ezt Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője mondta csütörtökön újságírók előtt.


Dátum: 2009-07-23 16:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136592
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:35:57.507633, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az emberek a mai napig bizonytalanságban vannak: a nyilvánosság elől elhallgatnak rendkívül fontos információkat a Magyarországon lévő oltóanyag mennyisége és minősége kapcsán, mindenfajta híresztelések és kérdések, kételyek merülnek fel. Ilyen helyzetben ez megengedhetetlen" - mondta Szijjártó Péter.

Politikustársa, Pesti Imre tegnap tett felajánlására utalva azt mondta, az egészségügyi kormányzat természetesen számíthat a Fidesz szakpolitikusainak, és szakembereinek segítségére és tudására.

Szijjártó arra a mai hírre, mely szerint Kökény Mihály, a parlament egészségügyi bizottságának szocialista elnöke az új vírus terjedésével kapcsolatban augusztus végére hívná össze a testületet úgy fogalmazott: "ez nem biztos, hogy a gyors és határozott cselekvések megnyilvánulása lenne".

Megjegyezte ugyanakkor: a Fidesz képviselői ott lesznek a grémium ülésén.

Szijjártó szerint az egészségügy általános helyzete, a járványügyi és kórházfinanszírozási elvonások, szintén komoly korlátokat állítanak az ellátás és a vírus elleni küzdelem területén.

Kapcsolódó elemek