Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem tér vissza a válság előtti növekedési tempó

A felzárkózó európai térség államai valószínűleg nem térnek vissza a magas növekedési ütemekhez és a rekord méretű külföldi beruházásokhoz, amelyekben a válság előtt részük volt, erre figyelmeztetett pénteken az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke. Thomas Mirow óvott a válság alulértékelésétől is, mondván, hogy még sok nehézség következik.


Dátum: 2009-07-24 18:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136628
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:36:09.221953, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondta: nem titok, hogy Lettország helyzete aggodalomra ad okot. Az EBRD már vásárolt 25 százalékot a lett Parex nemzeti parkban, és 430 millió eurós hitelt nyújt a kiterjedt kelet-európai jelenléttel rendelkező UniCredit banknak. Mirow Lettországgal kapcsolatban azt is elmondta: az EBRD támogatja az IMF és az EU segítő erőfeszítéseit.

Az EBRD elnöke Bécsben nyilatkozott, egy konferencia után, amelyre a vasfüggöny lehullásának 20. évfordulója adott alkalmat.

Az EBRD Lettországban 18 százalékos, az ugyancsak nehéz helyzetűnek minősített Ukrajnában 15 százalékos gazdasági teljesítménycsökkenést vár az idén.

Mirow a kelet-európai térségről általánosságban kijelentette: a nem fizető hitelek számának meredek emelkedése és a valószínűsíthető cégcsődök aggodalmat keltenek. Hangsúlyozta, hogy a bankok megfelelő tőkehelyzete elsőrendű feladat marad. Figyelmeztetett, hogy bár a térség gazdaságai az elmúlt hónapokban stabilizálódtak, a példa nélkül álló piaci válság továbbra is nagyon nagy kockázatot jelent.

Mirow szerint a térségnek a fenntartható és tartós növekedést kell megcéloznia a válság után. A válság mélysége és kiterjedése az EBRD elnöke szerint azt jelenti, hogy valószínűleg nem lesznek majd kétszámjegyű növekedési ütemek, rekordszintű külföldi befektetések és gyorsan, könnyen hozzáférhető hitelforrások. Mirow a bankhitelezési felfuttatását sürgette, különösen a háztartások és a kisvállalkozások számára.

Kapcsolódó elemek