Kelet-európai szakértők Irakban?
A szövetségesek kelet-európai szakértők segítségét is várják az iraki politikai rendszer demokratizálásában - mondta hétfőn az iraki újjáépítésben részes legmagasabb rangú brit katonai illetékes.
Dátum: 2003-04-22 08:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9550
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:13:57.649813, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tim Cross vezérőrnagy, aki Nagy-Britannia képviselője a Pentagon felügyelete alatt működő iraki Újjáépítési és Humanitárius Segélyirodában (ORHA), és az iraki rendezés beindításával megbízott nyugalmazott amerikai tábornok, Jay Garner személyes segítője, a BBC tévének Bagdadból azt mondta: a szövetségesek számítanak azokra a tapasztalatokra, amelyeket a kelet-európai tisztviselők a diktatúrából a demokráciába vezető úton szereztek.
Cross az interjúban nem részletezte, hogy a brit vagy az amerikai kormány már megkeresett-e ez ügyben kelet-európai kormányokat.
A brit főtiszt - az ORHA második embere - szerint ugyanakkor Irak újjáépítése hosszú távú folyamat lesz, amelybe a segélyszervezetek és a nemzetközi közösség egésze remélhetőleg minél hamarabb be fog kapcsolódni.
Cross vezérőrnagy azt mondta: hiba lenne arra számítani, hogy "bármi is megoldódik a következő egy-két hétben".
Hozzátette: az ORHA elsődleges feladata most az egészségügyi ellátás, valamint a közszolgáltatások helyreállítása.
Jay Garner éppen hétfőn érkezett meg Bagdadba, és elsőként az iraki főváros egyik kórházát kereste fel.
MTI - fidesz.hu