Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Együttműködési megállapodás

Elsősorban a gazdaságot, a környezetvédelmet és a kultúrát érintő együttműködési megállapodást írtak alá Újvidéken három, magyar, vajdasági és horvát határ menti térségek vezetői.


Dátum: 2009-07-26 14:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136674
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:36:24.290199, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szerbiai és a horvát média vasárnap beszámolt arról, hogy a dokumentumot előző nap látta el kézjegyével Egeresi Sándor, a vajdasági parlament, Bányai Gábor, Bács-Kiskun Megye, illetve Bozo Galic, a vukovári-szerémségi megye közgyűlésének elnöke.

Egeresi a megállapodás aláírása után úgy nyilatkozott, hogy a regionális együttműködés hivatalossá tétele és megerősítése révén az érintett térségek számára lehetővé válik a közös hozzáférés különféle európai alapokhoz, elsősorban az Európai Unió IPA-programjához. Emlékeztetett arra, hogy most nyílnak meg a lehetőségek a gazdasági, az idegenforgalmi, illetve más adottságok hatékonyabb kihasználásához. A vajdasági parlamenti elnök hangsúlyozta, hogy az Európai Unió - együttműködve a tagországokkal és az integráció folyamatában lévő államokkal - ösztönzi az együttműködés különböző formáinak levitelét regionális és helyi szintekre.

Bányai Gábor örömét fejezte ki a háromoldalú szerződés létrejötte felett, és hangsúlyozta, hogy Magyarország tapasztalata az EU-hoz való csatlakozásban nagyon hasznos lehet az integráció folyamatában lévő Szerbia és Horvátország számára.

Kapcsolódó elemek