Mindig van lejjebb
Minden eddiginél súlyosabb hazugság járta be a hírcsatornákat és a közvéleményt. Két héttel Draskovics drog-gagyi ügye után, majd az azt követő az UD Zrt. megfigyelési botrányt követően - melyben kiderült, hogy a rendészeti miniszter adott engedélyt a törvénytelen lehallgatásokra - még mindig van lejjebb - közölte sajtótájékoztatóján Balsai István.
Dátum: 2009-07-27 11:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136712
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:36:36.515409, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez a kísérletező kedvű fiatalok által elvégzett próbarobbantás felvétele pénteken, mint nyomozati anyag került a sajtótájékoztatón ismertetésre és kiosztásra, amelyen Draskovics Tibor, - "aki jobb ügyhöz szokott buzgalommal szokott folyamatban lévő nyomozásról beszámolni" -kijelentette: "az látható a DVD-n, hogy a politikusok házainál felrobbantani tervezett robbanószerkezetet működésbe hozzák, hogy így érzékeltessék annak erejét. Amit látunk az nem más, mit a politikusok házainál felrobbantani tervezett robbanószerkezet főpróbája.
Ehhez képest tegnap este, azt mondta az egyik kereskedelmi televízió műsorában, hogy fogalma sincs arról, hogy mi látható azon összevágott felvételen, amit az állítólagos terroristák tesztrobbantásaként mutatott be. Az mondta, hogy "neki nem is kell tudnia, hogy mi van a felvételen, majd a vizsgálat után a szakértők előállnak a bizonyítékokkal - már ha vannak". Ez ugyanaz a Draskovics Tibor, aki a pénteki sajtótájékoztatóján demonstráló képsorokkal próbált meg összefüggést találni a hónapok óta húzódó nyomozás, és egy teljesen más ügyben napvilágra került felvétel között - jelentette ki Balsai István.
A központi nyomozó főügyészség azt nyilatkozta, hogy ők azért járultak hozzá a felvétel bemutatásához, mert semmi szín alatt nem akarják az általuk felügyelt, illetve végzett, a Magyarok Nyilaival kapcsolatos nyomozásban ezt bizonyítékként felhasználni.
Az miniszter pénteki sajtótájékoztatóján bemutatott felvételre, és a bonyhádi robbantásról készült videóra utalva Balsai István megjegyezte: "csak a vak nem látja, hogy két azonos felvételről van szó". A Fidesz képviselője feltette a kérdést: "milyen nyomozás várható el általában attól a nyomozóhatóságtól, amelyik ilyen gagyikat produkál".
Az igazságügyi és rendészeti miniszter nagyon terhes a kormánynak, ezért várjuk a miniszterelnök intézkedését. Arra nem számítunk, hogy Draskovics Tibor ennyi kudarc és balma után önként veszi a kalapját - úgy, mint mondjuk Laborc úr - de azt már elvárhatnánk a miniszterelnöktől, hogy szabaduljon meg ettől a ballaszttól, akit úgy hívnak, hogy Draskovics Tibor. Mindamellett természetesen várjuk a magyarázatot - zárta sajtótájékoztatóját Balsai István.