Szlovák nyelvészprofesszor bírálja államnyelvtörvényt
Dátum: 2009-07-27 14:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136728
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:36:41.956939, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pozsonyi Komensky Egyetem egyik nyelvészprofesszora szerint káros és felesleges a szlovákiai államnyelvtörvény, mert Dél-Szlovákiában a szlovákok és a magyarok gond nélkül megértik egymást.
"A törvény a legérzékenyebb pontjukon érinti a kisebbségeket, mert kétségbe vonja a normális együttélésre és a nyelvi toleranciára való képességüket" - jelentette ki Juraj Dolník, nyelvészprofesszor a Pravda című szlovák napilap hétfői kiadásában megjelent interjúban. A professzor szerint Marek Madaric kulturális miniszter anélkül készítette elő a nyelvtörvényt, hogy megismerkedett volna a valós helyzettel a nemzetiségileg vegyes régiókban. Dolník, aki Somorján lakik, elmondta, hogy a magyarok és a szlovákok együttélése a városban a törvény elfogadása előtt is természetesen, problémamentesen zajlott.