Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ritka madárfajok Csongrádban

A Magyarországon ritkán megforduló fakó rétihéja, füles vöcsök és rövidcsőrű lúd feltűnése keltette fel a madarászok érdeklődését a napokban Csongrád megyében. Mészáros Csaba, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület megyei titkárhelyettese arról tájékoztatta az MTI-t kedden, hogy a dél-alföldi élőhelyeikre tömegesen érkező vándormadarak között tűntek fel az említett madarak.


Dátum: 2003-04-22 11:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9554
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:13:58.821011, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlése szerint a Körös-Maros Nemzeti Park fennhatósága alá tartozó, Hódmezővásárhely és Orosháza között lévő nagykopáncsi pusztán bukkant fel a fakó rétihéja. Ez a faj Magyarországon azért számít ritkaságnak, mert évente mindössze egy-két alkalommal figyelhető meg. Költőhelye Belső-Ázsia mérsékelt övi részein van, telelő területe pedig Dél-Ázsia és Afrika. A füles vöcsök - amely már nászruhát öltött - a szegedi Fehértó halastavain jelent meg. Miután a tengerpartok vonuló madara, ritkán kóborol a kontinens belsejébe, költőterülete Eurázsia és Észak-Amerika.

A füles vöcsök nevét a fején található arany színű tolldíszről kapta. A Pusztaszer melletti Büdösszéken egy rövidcsőrű lúd, Grönland, Izland és a Spitzbergák fészkelő madara tartózkodott néhány napig. A telet főként a Brit-szigeteken, valamint az Északi-tenger partvidékén tölti, ezért érdekes, hogy ilyen messzire elkeveredett jellemző élőhelyétől.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek